Megoldás egy nehéz helyzetre

Nem régen azon kaptam magam, hogy a teljes fásultság vett rajtam erőt. Nem igazán tudtam semmiért lelkesedni és nem voltak olyan távlati céljaim, amik az előző éveimet bearanyozták. Igazság szerint kezdem depresszióba esni. Nem mondom, hogy nem szerettem bejárni a munkahelyemre, mert ez nem lenne igaz, szerettem ott dolgozni és szerettem az embereket is, azonban már mindent tudtam, amit meg lehetett tanulnom a munkával kapcsolatban szakmai és emberi léptékben egyaránt. Másra, váltásra volt szükségem, hiszen láttam pontosan, hogy ez az irány számomra nem vezet jóra a jövőben.

Az egyik nagyon jó barátnőm pedig azon kezdett el gondolkodni, hogy a fővárosba költözik és ott próbál szerencsét. Engem is hívott. Felbátorodva úgy döntöttem, hogy belevágok a kalandba. Akkor persze még nem tudtam, hogy manapság sokkal egyszerűbb a budapesti viszonylatokban munkát keresni, mint egy normális és megfelelő kiadó lakást felkutatni és kifizetni, még úgy is, hogy ketten lettünk volna rá a barátnőmmel. Gondolkodni kezdtünk, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem szeretnénk minden pénzünk egy albérletre áldozni, és a kiadó szobák között kezdtünk el keresgélni. Ekkor jött a következő pofon, mert a magán hirdetések mindennek mondhatók, csak korrektnek nem igazán.

Ekkor kaptunk egy tökéletes ajánlást, ahogy az ismerős nevezte, a szoba bérlés királyaira, a kiadoszobabudapest.hu csapatára, akik a Global Best Property Zrt. színei alatt nyújtanak ezen a téren kiemelkedő és egyben valóban profi és eredményes szolgáltatást. Nekünk is ők segítettek, és most már azt mondhatom, hogy újra a régi, motivált, lelkes és talpraesett nő vagyok, aki régen voltam. A kiadó szoba pedig tökéletes megoldásnak bizonyul a szükségeltünkre, így pedig biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok másik ember problémájára is megoldás lesz.