Én az a típusú ember vagyok, aki bizony szeret előre gondolkodni, és mivel nagyon nem szerettem volna nyáron azzal szembesülni, hogy egyáltalán nem tudunk létezni az új házunkban, mert ezer fok van, a klímaszerelés pedig még nem talált megoldásra, azon törtem a fejem, hogy vajon mennyivel lenne könnyebb most, még nagyon tavasszal megoldani a dolgokat. Persze gondoltam, hogy ilyenkor nem sokat bajlódnak a klímaszerelés feladatával a háztartásokban, hiszen nincs meleg, ilyenkor az emberek nem igazán szoktak előre gondolkodni a nyár tekintetében, és így azt gondoltam, hogy egyszerűbb lesz kivitelező csapatot találni, de bizony tévedtem. Majdnem mindenki arról biztosított, hogy nem tud a nyár előtt időpontot adni nekem, mert a gáz feladataival foglalatoskodnak, nagyon sok klímás szakember jelenleg nem is dolgozik a szakmában, mert nyáron fognak visszatérni ehhez a munkához, egyszóval nem jutottam igazán előrébb, akárhogy is szerettem volna.
Hála a jó égnek az egyik nagyon jó ismerősöm által megkaptam a djgepeszet csapatának elérhetőségét, akik a klímaszerelés budapest történő megoldásában azonnali segítséget is tudtak nyújtani a családomnak. Nagyon könnyen és egyszerűen tudtunk velük időpontot egyeztetni, és azt kell mondjam, hogy a közös munka is legalább ennyire gyors és gördülékeny volt, a próba üzem pedig bebizonyította, hogy tökéletes klímarendszer vándorolt az otthonunkba. Arról pedig már nem is beszélve, hogy ha ne adja az ég, arra lenne szükség, akkor bizony mi családi szinten akár a klímarendszer segítségével is tudunk fűteni a házban. Ez pedig egy kisgyerek mellett iszonyatosan nagy biztonság érzést ad számomra. Nagy félelmem ugyanis, hogy egyszer csak elromlik a gázrendszer, gázszerelő segítségét nem tudjuk egy ideig kérni és a hidegben maradunk a családdal. Ez ilyen szempontból megoldotta a félelmeim.