Azt gondolom, hogy nem kelt vitát ha azt mondom, hogy az emberek alapvető célja az, hogy álmait megvalósítsa. Van olyan, akinek a hobbija, kinek a munkája, kinek más dolog jelenti azt a célkitűzést, amin keresztül meg tudja valósítani önmagát. Az én saját célkitűzési programomat a munka színtere jelenti. Már kicsi gyerek koromban úgy éreztem, hogy én bizony egy nagy vállalat élén fogok dolgozni, még akkor is, ha akkor azt sem tudtam ez pontosan mit jelent. Azóta rengeteget alakult körülöttem a világ, egy dolog azonban örök marad, már úgy látom, a célkitűzésem.
Már a középiskolát úgy választottam, hogy közgazdaságtant tudjak tanulni, és az egyetemen is hasonló irányba vezettem az irányt. Sikeresen leállamvizsgáztam és már okleveles közgazdászként léptem a munkavállalói világ kapujában, ahol hamar rájöttem, nagyon komolyan meg kell terveznem az utamat ahhoz, hogy én a jövőben egy nagyvállalat ügyvezetője legyek. Rövidesen azt is megláttam, hogy nem elegendő a tervezés. A megvalósítás minden egyes részlet pontnál egyaránt fontos a cél elérése érdekében. Ha bármelyik kis részlet is akár tévútra fut vagy nem sikerül, a régóta tervezgetett álmom nem valósul meg. Tehát én már fiatal egyetemista koromtól fogva folyamatosan és rendszeresen, tervek mentén fejlesztem magam. Számtalanszor plusz munkákat vállaltam annak érdekében, hogy széleskörben tudjak tapasztalatot gyűjteni a vállalati vezetés és egyáltalán a működés tekintetében. Mikor már megismertem a pénzügy, a munkaügy világát, belepillantottam a vállalati jog területére, később pedig már egy vezető mellett tanulhattam a vezetési kompetenciákat. Igen szerencsésnek mondhatom magam, mert rendkívül jó tanáraim voltak tanulmányaim során. Rengeteg hasznos dolgot tanulhattam tőlük. Egyet mégis ki tudok emelni, ami talán a legfontosabb, hogy a folyamatos és hatékony növekedés kulcsa a folyamatos tanulás és önfejlesztés, nem csak egyéni szinten.
Ma már azt mondhatom, hogy az álmom megvalósult. Közel fél éve felkértek egy nagyvállalati ügyvezetői poszt betöltésére. Boldogan elfogadtam a felkérést, hiszen ez volt gyerekkori álmom, még akkor is, ha jól tudom, hogy nagyon kemény fába vágtam a fejszémet és minden erőmre és tudásomra szükség lesz a munka során.
Sem kevesebbet, sem pedig többet nem várnak tőlem ugyanis, mint hogy tovább növeljem a vállalti hatékonyságot és az eredménymutatókat. Önmagam példájából kiindulva ezt a vállalati coaching segítségével látom legrövidebb idő alatt elérhetőnek, amit meg is kezdtem a kogwheel munkatársainak segítségével. Már nagyon várom, hogy eredmények a mutatókban is megjelenjenek. Biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz a közös munka, mert az egyik legjobb céggel működünk együtt ebben. Azt remélem, hogy nagyon gyors és látványos eredménye lesz a közös munkának. Remélhetően egy év múlva már azt mondhatom, hogy vállalti sikereink nagy részét új eszközökkel, a fejlesztés folyamatos növelésével érhettük el.