Édesanyám meglepetésére

Az én anyukám számomra a legfontosabb ember a világon. Nagyon sok olyan helyzetben állt ő mellettem, amikor már mindenki más magamra hagyott. Nagyon sokszor tartotta bennem a lelket akkor, amikor már mindenki más azt mondta, hogy nem fog sikerülni amibe belevágtam. Arról nem is beszélve, hogy barátom helyett barátom volt mindig is, vagyis nagyon szoros és erős kapcsolat alakult ki kettőnk között, egész gyerekkorom alatt, és felnőtt koromat végig kísérve. Azok az emberek nem érthetik ezt, akiknek nincs ilyen kapcsolatuk a szülőkkel, hiszen fogalmuk sincs, hogy milyen is ez. Tényleg megosztják velem a titkaikat, az édesanyám és az édesapám is, és a legjobb barátaim a világon. Persze lehet hogy ehhez az is hozzájátszik, hogy nincs testvérem. Egyke vagyok és így nekem most tényleg csak ők léteznek. Velük tudok kommunikálni mindenről és nekik tudok elmondani mindent, ami nehézség vagy öröm az életemben.

Az édesanyám pedig hamarosan nyugdíjba megy, és bizony szerettem volna számára erre az alkalomra valami igazán különleges ajándékot találni. Már régóta tudom, hogy szeretne valamilyen szép képet a falra a nappaliban, ahol a kávét szoktuk mindig kortyolgatni, de még sosem talált egyetlen egy olyat sem, ami megfelelt volna. Én most találtam. A kedvence ugyanis a levendula, és én rendeltem egy gyönyörű Levendula vászonkép ajándékot számára a szalaibalazs.hu oldalról, ami egyszerűen gyönyörű. EL sem tudom mondani, hogy milyen jól mutat majd ott a nappali falán, mint ahogyan azt sem, hogy ennyire fog neki édesanyám örülni. Már alig várom hogy kibontsa a kis ajándékát. Talán én jobban izgulok most, mint ő, az ünnepelt.