Csapategység formálása sikerorientált tréningekkel: A Kogwheel csapat bámulatos csapatépítő programjai

A csapatépítő tréning szókapcsolat gyakran vegyes érzelmeket kelt: sokan asszociálnak rá negatívan, a kelletlen kötelezettség, a nyomasztó hangulat és az értelmetlen időtöltés képével. Mint vállalatvezető, azonban jól tudom, hogy vannak olyan szakértő csapatok, akik képesek hatékonyan és hosszú távon is sikeresen lebonyolítani a csapatépítő tréningeket. A megfelelő szolgáltatók megtalálása azonban gyakran kihívást jelent. Számomra fontos, … Olvass tovább

Felbecsülhetetlen vállalati sikerek

Amikor megalapítottam a cégemet még fogalmam sem volt, hogy öt év múlva már a nagyvállalatok közé leszünk inkább sorolhatók, mint a közepes cégek közé. Ez nekem hihetetlen nagy eredmény és egyben élmény is, hogy ekkorát tudott fejlődni a harminc fővel alakult vállalkozásom. Egyben pedig természetesen hihetetlen nagy teher és feszültség is, hiszen minden munkavállalómért felelősséggel … Olvass tovább

Megbízható megoldások gyorsan és könnyedén

Manapság egészen sok ember döbben rá, hogy a gáz árának emelkedése nem hogy fájdalmakat okoz a családi költségvetésnek, hanem bizony előfordulhatnak olyan esetek is, amikor egészen egyszerűen kifizethetetlenné válik a fűtés. Persze valami megoldást mindenkinek keresni kell, még akkor is, hogy ha nem akarja vagy nem tudja az egész házat fűteni és szakaszolva tudja biztosítani … Olvass tovább

A férjem meglepetése

Amikor eldöntöttük, hogy kertes házba költözünk még fogalmam sem volt, hogy ennyire sok munkával fog járni az, hogy folyamatosan tisztaság legyen kint és bent egyaránt. Nem gondoltam volna, hogy legalább egy napot azzal kell töltenünk minden héten, hogy a kertben, a járdán és a ház körül rend és tisztaság legyen, mint ahogyan azt sem, hogy … Olvass tovább

Megoldás egy nehéz helyzetre

Nem régen azon kaptam magam, hogy a teljes fásultság vett rajtam erőt. Nem igazán tudtam semmiért lelkesedni és nem voltak olyan távlati céljaim, amik az előző éveimet bearanyozták. Igazság szerint kezdem depresszióba esni. Nem mondom, hogy nem szerettem bejárni a munkahelyemre, mert ez nem lenne igaz, szerettem ott dolgozni és szerettem az embereket is, azonban … Olvass tovább

Tökéletes megoldás a fűtésre is

Az ember jelenleg azt sem tudja hogy hogyan, milyen taktikával vagy praktikával vágjon hozzá a rezsi díjak csökkentésének. Nem könnyű a feladat, és mivel rettenetesen megdrágult az általában fűtésre használt gáz ár, ezért hihetetlen fontos jelenleg az ember számára, hogy gyors és tökéletes megoldást tudjon találni az egyes esetekben bizony kifizethetetlennek bizonyuló számlákra. Az egyik … Olvass tovább

Legújabb gyöngyszemünk

Egy gazdaság működtetése sosem volt könnyű feladat, és bár elmondhatjuk, hogy jelenleg már iszonyatosan sok lehetőség áll rendelkezésünkre ami megkönnyíti a feladatok ellátását, azt lehet mondani, hogy a körülmények változtak, a nehézségek összetétele változott, a bonyolultság azonban nem. Ma az emberek többsége arra törekszik, hogy minél inkább ki tudja váltani az élő munkaerőt, hiszen egyrészt … Olvass tovább

Egészséges és finom

Amikor mi eldöntöttük a férjemmel hogy gyereket vállalunk és családot alapítunk, akkor még fogalmunk sem volt, hogy ennyire nehéz lesz a gyerekünkkel. Ő ugyanis semmiféle hús terméket nem eszik meg, és egyébként nullás a vércsoportja és igazából szinte folyamatosan vérszegény. Egészen egyszerűen én már nagyon sajnáltam szegényt, mert bármilyen húsfélét bevett a szájába, forgatni kezdte, … Olvass tovább

Hogy nyáron már ne legyen vele gond

Én az a típusú ember vagyok, aki bizony szeret előre gondolkodni, és mivel nagyon nem szerettem volna nyáron azzal szembesülni, hogy egyáltalán nem tudunk létezni az új házunkban, mert ezer fok van, a klímaszerelés pedig még nem talált megoldásra, azon törtem a fejem, hogy vajon mennyivel lenne könnyebb most, még nagyon tavasszal megoldani a dolgokat. … Olvass tovább

Csomagban izgalmasabb

Január az egyik leghosszabb téli hónap. Ezt saját megfigyelésből, tapasztalatból mondom Nektek. Megfigyeltem ugyanis magamon is, a családom tagjainál is és a baráti körömben is, hogy a decemberi pörgés, vásárlás, ünnepekre való készülődés után a januári hosszú hideg napokban jön az unatkozás, a tavasz utáni sóvárgás. Mikor jön már a jó idő? Mikor lehet nagyokat … Olvass tovább